A DIÉTA EREDMÉNYE


Egyfajta tisztulási folyamat ment végbe a szervezetemben és a felesleges víz távozott a salakanyagokkal együtt. Energiával teli emberré váltam, aki könnyebben mozog és terhelhetőbb. Motivációt ad az, hogy több, mint egy héten keresztül edzettem az akaraterőmet és elértem a célom 90%-át.
Eldöntöttem, hogy a maradék 2-3 kg felesleget vidáman, finom ételek társaságában fogom leadni. A 8 napig tartó turbódiétát követően, most már csökkentett szénhidrát tartalmú ételek mellett folytatom a formálódásomat a bikini szezonra.
Napi 6-7 alkalommal eszem finom és egészséges ételeket, amiben örömömet lelem és példát mutatok a körülöttem élőknek. Alkalomadtán, nyugodt szívvel fogyasztok tésztát, süteményt és heti 1-2 alkalommal húst is. A sport számomra életmód és csak akkor tudok komolyabb teljesítmény elérni, ha mindig arra törekszem, hogy maximalizáljam az energia szintemet az edzések előtt.
Szeretnék EGÉSZ"séges lenni, teljes kiegyensúlyozott állapotban élni az életemet és nem sanyargatni magamat a véget nem érő salátaevéssel. Erről eszembe jutnak egy edző szavai, aki azt mondta: "A tehenek is füvet legelnek! " A mértékletességen van a hangsúly és nem a megvonáson, ami a jojo effektushoz vezet.
Mélyebb tanulmányokba kezdtem az egészséges táplálkozás és a sport tekintetében, így bízom abban, hogy a megszerzett tudás segít majd az utamon.
Turbódiéta alakújraformáló módra

Kedves Látogató!
Nem kifejezetten pártolom a diétákat, mert szerintem a teljes életmódváltás vezet el a célodhoz, nem pedig az önsanyargatás és az ész nélküli koplalás.
Ez a diéta a fehérje alapú tápanyagbevitelre épül és arra, hogy az ember anyagcseréje rendeződjön. A diéta során a könnyen emészthető fehérje shake segít abban, hogy ne az izomzatból adódjon a súlyvesztés, hanem a szervezet által raktározott zsírokból. Egy éve 5 napig tartottam a turbódiétát, így most majdnem duplázom az "élvezeteket". Összességében a célom a bűvös 58 kg elérése, ami 66,3 kg-ról indulva 8,3 kg fogyást jelent. Az átlagnál jóval izmosabb vagyok, mert intenzíven sportolok, de ennyi túlsúly mégis van is rajtam, mert elárulom: most egy édességfüggő sorait olvasod. Nem csak annak ajánlatos ez a program, aki nagy túlsúllyal rendelkezik, hanem annak is aki max. 5 kg-nak szeretne búcsút mondani.
Tarts velem és tudd meg milyen hatással van ez a kihívás a szervezetre
Délután megittam az ajánlatosan elfogyasztandó 2dl Hunyadi gyógyvizet, aminek én nem sok hatását éreztem, de másnak biztosan érzékenyebben reagál erre a szervezete. Este egy shaket ittam, én a csokis és epres között lavíroztam, hogy ne legyen egyhangú a program. Ezen az estén borzasztóan éhes voltam, szerintem ez normális, hiszen reggel még ettem és előző este sem kíméltem a gyomromat.
Ezen a napon egy kímélő zöldséglevest is beépítettem, persze csak magát a levet fogyasztom, hogy egy kis sós íz is visszatérjen az étkezésembe és fehérje shakek is édesebbnek tűnjenek, mert akkor azt érzem nem vonom meg magamtól az édességeket.
5. nap
Egyre jobban érztem magamat a bőrömben és látható az eredmény is, főleg a hasi tájékon érztem a diéta hatását és nem tudok betelni az eredménnyel, így folytattam a "csokis skahe mámort".
6. nap
Úgy éreztem, hogy elértem a szervezetem töltöttségének csúcspontját, mivel folyamatosan talpon voltam és este még egy 30 perces zumba edzést is beiktattam. Nagyon sok víz távozott a szervezetemből és kifejezetten megizzadtam az edzésen, ami teljesen felpörgetett még a finish előtt.
7. nap
A szombat reggeli edzés nálam kötelező így, amikor csak tehetem és van időm a hétvégét egy energikus alakformáló órával kezdem. Ezen a napon sem volt máshogy és kifejezetten jól esett a mozgás. A levesből is ettem ebédre és a napi 3 turmixot is megittam, ami azt jelenti, hogy még egy napot kipipálhatok.
8. nap
A 8. napon az átlagnál nagyobb szellemi aktivitásnak voltam kitéve 8 órában és abszolút nem kalandozott a figyelmem. Sikerült a vaníliás ízzel is megismerkednem, mert pótolni kellett a készletet. Murphy tőrvénye, hogy ilyenkor találja meg az ember a legfinomabb variációt, mikor lassan vége van a diétának. A mérleg 60 kg körül jár, így a következő napokban lassan, de biztosan visszatérek a megfelelő étkezéshez ez pedig, már egy következő bolg témája :)
A 8 nap eredményeit egy következő bejegyzésben osztom meg, ahol a nagy mérlegelés eredményét is megmutatom.